Híreink
NTAK adatszolgáltatás - írányítószámok
Pár hete voltunk (software gyártók) egy NTAK konferencián, ahol ismertették a jövő évi terveket :
2025 januártól lesz elérhető a következő verzió, amelyben már az irányítószámok helyességére is jobban figyelnek, ehhez mi kapni fogunk egy sémát, mely országok milyen szabály alapján képezik az irányítószámot - ezt mi be fogjuk építeni a programba. De ez 25 évi terv, az átállás legalább fél évet vesz igénybe.
Ehhez képest sokan kaptatok az NTAK-tól levelet, amelyben feltüntetik az esetleges irányítószám miatt hibás régebbi zárásokat. Ezeket azonban javítani nem lehet, teendő nincs vele, max a jövőben erre jobban figyeltek. Ezzel kapcsolatosan levelet nekem ne írjatok - tényleg nincs vele semmi teendő.
Elmaradt zárások
Többen kaptatok levelet az NTAK ügyfélszolgálattól elmaradt zárások miatt. Ezek sok esetben régi napok, de napi zárás küldés előtt nekem az NTAK küld egy listát, mely napokra várja a zárásokat, és ezek nincsenek benne, így aztán én pótolni sem tudom.
Írtam levelet az ügyfélszolgálatukra - ez kb 1 héten belüli választ jelent. -, amint meg van a megoldás írok.
Server terheltség
Májusban frissítettünk adatbázis motort, azóta bővítettük a server memóriát, processzor kapacitást is. Sajna ennek ellenére többször is túlterhelődik a server.
Ezt én is mérem folyamatosan, és a tárhely szolgáltatóval próbáljuk megtalálni az okot és biztosítani a zavartalan működést.
Ha épp nem venném észre és nem intézkednék záros határidőn belül, elég egy SMS-t küldenetek.
Elnézést a kellemetlenségért .
Foglalási modul - IFA
Be lehet már állítani, hogy a foglalási modulban a foglalás leadásakor a program számoljon a szállásdíjon felül a várható idegenforgalmi adóval is.
Csak egy pipát kell betenni a FOGLALÁSI MODUL beállítása menüpontban - és mindenképp érdemes egy próba foglalást is csinálni, hogy lássátok minden rendben be van-e állítva.
Ha nem sikerül beállítani - írjatok e_mailt, segítek.
Channel Manager
Tegnap este óta van valami probléma a foglalások letöltésével. A CM felületen megjelennek az új foglalások - a másik értékesítési csatorna lezáródik, de a szobatükörbe már nem érkezik le a foglalás.
Jelenleg is keressük a hibát - abból baj nem lehet, ha leellenőrzitek, és ha van hiányzó foglalás, azt manuálisan felrögzítitek. És is ezt csinálom, akinél észreveszem, hogy hiányzik valami.
Server frissítés
Ma (május 6) este 20 órától tervezettt karbantartás miatt pár órára leállítják a servert.
Elnézést a kellemetlenségért.
NTAK zárás elmaradás
Sokan megkaptátok a levelet, ha már csak 1 nap késés is van a zárásoknál. Nem kell nekem továbbítani a levelet, az alábbi menüpontban lehet ellenőrizni melyik zárás mikor ment el, és van-e esetleg elmaradás.
VEZÉRLŐPULT - NTAK blokk - NAPI ZÁRÁS LISTA.
Okmányolvasó - Android
Sajnos ideiglenesen levették a Play áruházból az okmányolvasó applikációt, nem találjátok meg (ha valaki épp most szeretné letölteni).
Hétvégére tuti nem jön rendbe - sajnálom.
A már letöltött applikációkkal nincs semmi probléma.
Fizetési ütemezés
Kérem aki még nem olvasta el az idei szerződést és nem pipálta be az elfogadom kockát, az legyen szíves megtenni.
A NYITÓLAPon ott a piros gomb, ha még ez hiányzik.
Köszönöm
Booking / Szállás
Érdemes lenne mindenkinek átnézni a booking / szallas admin felületeken a 2024-es árakat. Lehet még a regisztrációkor megadott ár szerepel, volt olyan partner ahol a booking felületen kitöltetlenek az árak, és ezáltal nem is foglalható a szálláshely.
2024 - BUÉK
Sikeres Vendégekben Gazdag Új Évet kívánok ! Pár hír a 2024-s évvel kapcsolatban :
1. Szolgáltatási díj - Az alap program esetében nem lesz semmilyen inflációt követő áremelkedés, viszont 2023 hoz hasonlóan nem lesz külön ügyfélszolgálatos munkatárs. Én azt látom, hogy a bejövő kérdések már nem a program használatával kapcsolatosak, főleg fejlesztések, összetettebb problémák érkeznek - ebben egy ügyfélszolgálatos munkatárs már nem tud segíteni.
2. Okmányolvasó - A VIZA rendszer továbbra is működik, én semmilyen visszajelzést nem kaptam ezzel kapcsolatban eddig, küldjük ezt a rengeteg adatot a VIZA felé, ahogy az a jogszabályban szerepel. Áremelkedés itt sem lesz.
3. Channel Manager : közel 90 partner használja, 2023-ban minimális túlfoglalás érkezett, teljesen jól szinkronizál a booking / szallas oldalakkal. Itt viszont az olasz partner 10%-t emel a díjon, 99 EUR / év lesz egy csatorna díja.
4. Foglalási Modul : Elkészült az új design - januártól folyamatosan állítunk át mindenkit erre a verzióra, de itt együtt át fogjuk nézni, hogy minden beállítás / ár / kép rendben van-e. Itt a szolgáltatási díj esetében a havi max díjat emeljük, de a foglalások után számolt százalékot csökkentjük, így akinél sok foglalás érkezik a modulon keresztül emelkedik a díj, akinél kevés ott csökken.
5. Jelzem majd, amikor módosítom a PÉNZÜGYEKBEN megtalálható 2024re vonatkozó szerződést.